291 282 Ft/m²
Feladás dátuma:
nov 21., 19:38Az épület eddig bankfiókként működött. A KÉT BEJÁRATTAL rendelkező téglaépületben NAGY, VILÁGOS HELYISÉGEKET találunk. A házba belépve egy hatalmas, sok ablakkal ellátott, világos helyiségbe érkezünk, mely az egykori banki ügyféltér volt. A TEKINTÉLYES MÉRETŰ, csaknem 70 m2-es HELYISÉGBŐL akár több szoba is kialakítható. Az ügyféltérből nyílik egy irattárnak használt, kényelmes méretű helyiség.
A bejárattól jobbra, hátul nyílik a közlekedő folyosó, amelyről a további helyiségek nyílnak. Balra a WC-kézmosó, vele szemben egy tágas szoba található. Tovább haladva A WC mellett a kazánház, mellette egy kis konyha, velük szemben szintén egy MÉRETES SZOBA helyezkedik el. A konyha mellett az egykori szerverszoba, mellette szintén egy WC-kézmosó van. Velük szemben egy másik szoba, melyből egy VALÓBAN TÁGAS, NAGY SZOBÁBA léphetünk be. Ebből a szobából nyílik az épület másik bejárata. A folyosó végén egy szintén kényelmesen tágas méretű szoba található, mely egy ajtóval kapcsolódik a már említett, külső bejárattal is rendelkező nagy szobához.
A hét szobából álló ház szinte MINDEGYIK SZOBÁJA KLÍMABERENDEZÉSSEL van felszerelve. A fűtést gázkazán biztosítja radiátorokkal. A nyílászárók részben fa és műanyag, hőszigetelt üvegezésű ablakok, részben dupla szárnyú, fa ablakok. Az ELEKTROMOS HÁLÓZAT 3X32A. Az esetleges áramszünet kivédésére egy AGREGÁTOR BERENDEZÉS is rendelkezésre áll. Az épületben RIASZTÓ BERENDEZÉS ÉS KAMERARENDSZER, TŰZ ÉS FÜSTJELZŐ lett kiépítve.
A födém beton, ezért az EGÉSZ PADLÁSTÉR JÁRHATÓ, BEÉPÍTHETŐ. Az udvar burkolat aszfalt és beton térkő. A hátsó rész sík füvesített terület. Az ingatlan KIVÁLÓAN ALKALMAS TÖBB LAKÁSOS LAKÓÉPÜLET, VAGY ÜDÜLŐ, NYARALÓ KIALAKÍTÁSÁRA. A településen található Magyarország vadonatúj Balaton Park Circuit motorverseny pályája. A település megközelíthetősége kiváló, M7 autópálya, 7-es, 71-es, 8-as utak mind a település mellett haladnak el. BALATONAKARATTYA MINDÖSSZE 3-4 KM-re van, mely KERÉKPÁRÚTON is könnyedén elérhető. A vételárhoz +27% ÁFA fizetendő.
NÉZZE MEG az ingatlanról készült VIRTUÁLIS SÉTÁT is, sétáljon végig saroktól sarokig a házban!
HÍVJON, hogy Öné legyen ez a remek lehetőségeket kínáló, azonnal birtokba vehető ingatlan!
(IF181100288)