Olaszfa központjában.
Olaszfán, a Vasi Hegyhát egyik legszebb településén eladó egy kívülről felújított 82 nm -es , 3 szobás családi ház, 1 828 nm es sarok telken.
A vegyes falazatú 1960-as években épült ház falazatát felújították és szigetelték. A 82 nm-es épületbe a teraszról a konyha- étkezőbe léphetünk be. Innen nyílik a teraszra néző egyik szoba, majd egy kis közlekedőn keresztül a hálószobába valamint a fürdőbe jutunk. Az utcafronton kapott helyet a barátságos nappali. A fürdőszoba külön hozzáépítéssel került kialakításra. A ház előtt hűs terasz található. A fűtésről cserépkályha és hűtő fűtő klíma gondoskodik Külső térfigyelő kamera rendszer is képítésra került.
A két utcára nyíló kert gondozott és parkosított.
A csendes kis zsákfaluban található, nyugodt és barátságos településen, az összetartó lakóközösség található. Gyakran rendeznek eseményeket. A pazar akusztikájú, megindítóan szép kis templomban komolyzenei koncerteket, évente egyszer pedig olasz szentmisével egybekötött olasz napot is tartanak.
Olaszfán található egy kisebb olasz közösség, akik úgy vélik, hogy a falu a dimbes -dombos, lankáival, erdőivel és szőlőhegyeivel olyan, mint az itáliai Toszkána, csak miniben. A falu Európában is híres a Kneipp Vizesháza , gyógynövénykultúrája, gyógynövénytúrái, barátságos, vendégszerető lakossága miatt.
Vasvár 10 km-re, Zalaegerszeg 25 km-re található.
Tekintse meg és tegyen vételi ajánlatot!
Megtekinthetése előzetes telefonon történt egyeztetés alapján lehetséges!
Vevőink számára minden szolgáltatásunk díjmentes! ...TOVÁBBI, TÖBBEZRES INGATLAN KÍNÁLAT A GDN Ingatlanhálózatnál - GDN azonosító: 356490
Ingatlanközvetítő
Utoljára aktív: 88 napja