
9 544 Ft/m²
Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
nov 5., 13:02A Nyugat-Cserhát egyik különösen szép völgyében fekvő Alsópetényben vált eladóvá ez a belterületi telekegyüttes. A három önálló helyrajzi számon nyilvántartott telkek egybefüggőek. Unikális fekvésük adja az igazi értéküket, ugyanis ügyes telekegyesítéssel elérhető, hogy a panorámás domboldal közepén épüljön fel álmai otthona!
A telkek közül kettő két utcára nyíló, így a falu központjában lévő közkertből és egy magasabban fekvő aszfaltos mellékutcáról is megközelíthetőek. A harmadik telek mellettük, az utóbb említett mellékutcáról nyílik.
A központból (is) nyíló egyik telken frissen kialakított víz és csatornabekötés készült. Áram és gáz az utcában a telkek előtt, a bekötés könnyen megoldható.
A telkek jelenleg akár önállóan is beépíthetőek, besorolásuk Lf2, legkisebb kialakítható telekméretük 900 négyzetméter, 30 százalékban beépíthetőek. Oldalhatáros beépítéssel, ezért ügyes telekalakítás esetén, a legszélső telket önálló telekként használva, a két másikat pedig összevonva, pont a telekegyüttes felső rsznek közepére kerülhet a felépítmény. Jelenleg a beépíthetőség ezen lehetőségével, és óriási területével egyedülálló kínálat az Alsópetényben eladó belterületi ingatlanok között!
Ragadja meg a lehetőséget és legyen az Öné ez a csoda!
Külön- külön akár értékesítési szándékkal történő beépítés esetén pedig befektetésként is kiváló lehetőség.
Telek1:1041 nm, víz és csatorna a telken!
Telek2:1038 nm
Telek3:1431 nm, összesen: 3510 nm
Alsópeténynek tagadhatatlanul van egy kis eleganciája, szépen felújított műemléképületei, autentikus vendégházai, valamint népszerű étterme vonzó célpontok különféle rendezvények és a turizmus számára is.
Az ingatlan fekvésénél fogva, akár tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, mégis csendes, szemet gyönyörködtető környezetben található. A Cserhát ezen része sokak által még nem felfedezett, habár nagyon közel van Budapesthez, közelebb, mint a Börzsöny. Számos kiránduló és túraútvonal, (OKT is) várja a dombok és erdők szerelmeseit. A sok látnivaló közül például a közeli Szív- alakú tó, a Bekavár maradványai, az alsópetényi Prónay- kilátó a Kő- hegy, s egy Cser-tó körüli sta kihagyhatatlan.
A település a fővárostól 50 kilométerre, Váctól pedig 25 kilométerre található, így a Dunakanyar és annak látványosságai is kényelmes távolságra találhatóak. Megközelítése közúton Budapest irányából a 2-es számú főútról a 2115-ös számú közútra kanyarodva Nőtincsen és Felsőpetényen keresztül lehetséges. A településen népszerű étterem, a környező településeken strand, hétvégi és idényprogramok várják az ideérkezőket. Sok olyan család választja a települést otthonául, vagy családi nyaralóhelyként, akik az aktív kikapcsolódás mellett, a természetre és a vidéki csendre vágynak.
Én is a környéken élek, széleskörű kapcsolatrendszerrel segítem ügyfeleim választását!
Bővebb információért és megtekintés egyeztetése miatt, kérem telefonon keressenek!
Ons makelaarskantoor helpt klanten ook in het Nederlands, Duits en Engels in het gehele land.
Our Realestate office can help in English, German and Dutch throughout the country.
Unser Immobilien Geschaft hilft unsere Kunden in Deutsch, Englisch und die Niederlandische Sprache im ganzen Land.
.